uabooks.top

Történelmi háttér • Az 1865. évi országgyűlés összehívásával véget ért I. Ferenc József császári önkényuralma: az uralkodó már hajlandó bizonyos engedményekre, viszont a nemzet sem vonakodik az 1848-as törvények módosításától. Deák Ferenc politikája győzelmet aratott, nehéz tárgyalások után kialakul az új alkotmány: • a külügy és a hadügy az uralkodóház kezében maradt; • Erdély egyesült Magyarországgal; • Horvátország önálló jogú társországgá lépett elő; • a nemzetiségek nyelvét a törvény védelme alá helyezték; • behozták az általános hadkötelezettséget; • megszavazták a zsidók politikai egyenjogúságát; • az addigi Habsburg-összbirodalom átalakult Ausztria-Magyarországgá. • A király 1867. február 17-én kinevezte Magyarország miniszterelnökévé gróf And-rássy Gyulát, június 8-án megkoronáztatta magát; az uralkodóház és a magyarság kölcsönösen fátyolt vetett a múltra s a jobb jövő érdekében közös munkára egyesült.

Milyen eseményeket látott a magyar író a XIX. század utolsó harmadában? Milyen változásokon ment át a világ? Hogyan fejlődött Magyar-ország? Beszéljenek maguk a megtörtént események.

A magyar nemzet honfoglalásának ezredik évfordulóját 1896-ban káprázatos fénnyel ünnepelte a magyarság. Az országos ünnepségeknek Budapest volt a középpontja, az ezredévi kiállítást a királyi család jelenlétében nyitották meg. Az ünnepi év letelte után azonban ismét megújultak a politikai pártharcok. A kormánynak a bécsi katonai párt, a szláv és román nemzetiségi törekvések és a negyvennyolcas politika ellen egyszerre három irányban kellett védekeznie.

Megkezdődött az ipari munkásság előretörése is. A vidék népét Budapest szívta fel, a falu népe a fővárosi gyárakban ipari proletárrá vált.

Nemcsak az értelmiség tolongott a főváros felé, a parasztot is többé-kevésbé magához vonzotta a központ. 1900-ban az ország népességének már húsz százaléka ipari munkás volt, a nagyüzemek elsorvasztották a kisebb műhelyeket, a gyár megölte a háziipart.

Mivel a városok nem nyújtottak elég munkaalkalmat és megfelelő keresetet a falvak tönkrement kisgazdáinak és földnélküli zselléreinek, az ország minden tájáról megindult a kivándorlás Amerika felé. A kivándorlás a munkára legalkalmasabb, legegészségesebb és legvállalkozóbb szellemű tömegeket távolította el az országból. A szegény emberek itthon nem tudták megkeresni kenyerüket, idegenbe mentek s örökre elszakadtak a magyarságtól.

Magyarország területének negyven százalékát ebben az időben is az ezer holdon felüli nagybirtokok foglalták el, kétmillió hold földet néhány főrangú család bírt hitbizományként, azaz elidegeníthetetlen örök birtokul. A földnélküli parasztember a latifundiumok közelében nem juthatott egyetlen holdhoz sem, hiába fizette volna meg drága áron a földet.

Irodalmi élet a XIX. század utolsó harmadában • Az utolsó századnegyed számos világirodalmi irányzat jelentkezésében volt gazdag, de ezek az irányzatok a régiekkel együtt elvegyülten jelentkeztek (romantika, realizmus, naturalizmus, szimbolizmus stb.) a magyar irodalomban.

Az új költőnemzedék az immár nagyvárosi Budapesten, a modernizálódó világban kereste helyét. Új témák jelentek meg, s a költészet összemberi kérdései kerültek előtérbe a pusztán nemzetivel szemben. Ez a nyolcvanas években jelentkező költészet már bizonyos vonatkozásban a nyugat-európai szimbolizmussal mutatott rokonságot. Az irányzatok érvényesülésénél fontosabb jelenségnek tekinthetők a magyar irodalom egyes műfajain belül végbemenő nagy megújulási folyamatok. Különösen fontos ezek közül a líra megújulása, mely Vajda János életművében Ady és a Nyugat líráját készítette elő. Rajta kívül Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő és Kiss József játszottak vezető szerepet a modern magyar líra kialakulásában és a népies-nemzeti líra elsorvadtával oly követelődzővé váló, modern, városi líra megteremtésében. Ezen időszak lírikusainak táborában megkülönböztethetjük a preszimbolisták csoportját (Endrődi Sándor, Szalay Fruzina, Rudnyánszky Gyula, Telekes Béla), a közéleti líra sajátos jelentkezését (Szabó Endre, Inczédy László, Zempléni Árpád), a nagyvárosi költészet első hangjait (Ignotus, Heltai Jenő, Szentessy Gyula, Makai Emil), valamint az úgynevezett szocialista költészet első megszólalását (Palágyi Lajos, Csizmadia Sándor, Farkas Antal). A líra terén ez az időszak hozta el a népnemzeti iskola elhalását is Pósa Lajos, Szabolcska Mihály, Kozma Andor, Bárd Miklós és Vargha Gyula műveiben. Az utolsó századnegyed a polgári dráma megteremtésének újabb kísérleteit tárta elénk Csiky Gergely alkotásaiban.

Talán még a líráénál is mélyebb átalakulás és megújulás ment végbe az elbeszélő prózában, aminek legfontosabb jele a realizmus új igényének jelentkezése a regényben, Mikszáth Kálmánnal. Az utolsó századnegyed

tette a legfőbb erőfeszítéseket az elbeszélő művészet új eszközeinek megteremtésére (Bródy Sándor). A korszak reprezentatív műfajává a novella vált (Petelei István, Papp Dániel, Lövik Károly, Thury Zoltán). Az utolsó századnegyedben alakult ki a magyar lélektani regény, amelynek legfőbb képviselői Gozsdu Elek, Justh Zsigmond és Ambrus Zoltán; bizonyos értelemben ebbe a csoportba sorolható Iványi Ödön és legjobb műveivel Herczeg Ferenc is. A XX. században kibontakozó új népiesség fontos előzményei épp a prózában lelhetők fel ez idő tájt: Tömörkény István és Gárdonyi Géza életműve tanúskodik erről. Amiként a lírában elhalt a népnemzeti iskola, úgy elhalt a prózában is. Utolsó képviselői: Baksay Sándor, Bársony István, Cserzy Mihály, Benedek Elek, Tóth Béla, Sebők Zsigmond, Rákosi Viktor, valamint a közülük leginkább kiemelkedő, s legtöbb eredetiséget felmutató Eötvös Károly.

Költői vezérmunkák és korjellemző szépirodalmi alkotások

ebben a korszakban

Nóta bene! A költészetben Gyulai Pál, Szász Károly és Endrődi Sándor a nemzeti hagyományok őrei voltak, az Arany-iskola szellemének letéteményesei; Vajda János, Ábrányi Emil, Reviczky Gyula és Kiss József a XX. század új világának megérzői. A verstechnika gyorsan fejlődött, a nyelv hajlékonyabb lett, a motívumok kibővültek, a költői kincsesház évről évre gazdagodott.

A hírlapok és folyóiratok (Vasárnapi Újság, Üstökös, Fővárosi Lapok, Pesti Hírlap, Nemzeti Újság stb.) meglepő virágzása lehetővé tette, hogy az idősebb és iíjabb nemzedék tagjai egyformán kifejthessék szépirodalmi tehetségüket. A könyvkiadói viszonyok eléggé rosszak voltak, de azért érdemesebb munka ritkán maradt kéziratban, mert az írók a maguk költségén is kinyomatták prózai és versesköteteiket. Jókai Mórnak és Mikszáth Kálmánnak rendkívül nagy volt az olvasóközönségük; a színpadi szerzők közül Csiky Gergelyé lett a vezető szerep.

Az írók világnézete liberális, a vallással keveset törődnek, a nemzeti eszme szolgálata változatlanul erős. Itt-ott radikálisabb hangok jelentkeznek. A szellemi törekvések valamennyi szála a fővárosba fut össze, vidéken alig van számbavehető írói élet, csak a helyi sajtó és a színészet küzd a közömbösséggel. A vidék a fővárostól vár mindent; ha olvas, budapesti újságot és könyvet vesz a kezébe.

Megváltozott a kor költőeszménye is. A költő nem romantikus népvezér többé, hanem a tömegből kiszakadt, azzal szembeforduló, magányos töprengő, árvasága miatt szenvedő, de gőgösen büszke is, aki a tragikum bélyegét hordja homlokán.

De mielőtt áttérnénk a XIX. század utolsó harmada irodalmának a tanulmányozására, még törlesztenünk kell egy adósságot. Az 1860-as évek elején nagy meglepetés érte a magyar irodalmat. Megjelent Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája. A remekmű egy csapásra a nemzeti irodalom klasszikusai közé emelte szerzőjét.

1. Vázold röviden Magyarország történelmi helyzetét a XIX. század utolsó harmadában! 2. Hogyan alakult az irodalmi élet ebben az

időszakban? 3. Milyen műfajok újultak meg? 4. Sorold a tárgyalt korszak meghatározó alkotóinak nevét és műveik címét!

^ 5. Hogyan változott a költőeszmény a XIX. század folyamán? Hasonlítsd össze a reformkor, a szabadságharc, a Világos utáni, a kiegyezést követő időszakok költői szerepvállalását!

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára